2016 feladatai és lehetőségei

A számmisztika alapvetően 9 számmal dolgozik. Ez a 9 szám megjelenik születésnapunk számában amely – hasonlóan az asztrológiához- meghatározza az alapkarakterünket. Ezen túl a névhez rendelt számok még árnyalják a képet személyiségünkről. Kevéssé ismert az, hogy az idő minőség rendszerben számolva minden egyes év hatását is ki lehet számolni a rendszerrel. A 9 év egy teljes sorskört testesít meg, minden egyes számhoz bizonyos rezgéseket, feladatokat társítva. A cél az, hogy minden egyes sorskörben, magasabb szintre jussunk.

A 2015-ös év a Mars éve volt, s ez így visszatekintve teljesen jól látszik, hogy a harc, az energia, és a határozott törekvések uralták ezt az évet. A 8-as szám erőteljes energiája az élet minden területén éreztette hatását.

Az egyéni sorsokban erőteljes lépéseket tehettünk önmagunkért, s aki élt a megnyilvánuló lehetőségekkel, az komoly változást érezhet az életében. Az év folyamán többféle kihívással találkoztunk, amely azt tesztelte, mennyire tudunk a saját életünk urai lenni, s mennyire vállaljuk döntéseinkért a felelősséget.

Társadalmi szinten pedig látszik az, hogy egy új kor felé közeledünk, s erre a szokásos, tanult módon reagált az emberiség: harccal, ellenállással, erőszakkal. A feszültség nő, a szakadék tátong, és egyre nagyobb az emberek közti különbség.  A Mars a harc, a háború bolygója, ehhez kapcsolódóan bőven láthattunk sajnos eseményt 2015-ben

2016 a szintézis éve lesz. A 2016 összeadva 9-et ad ki, amely kulcsszavakkal jellemezve: lezárás, az út vége, az összegzés, a magasabb felismerések lehetősége

A következő év legfontosabb munkája lesz: áttekinteni az előző 8 év cselekedeteit. Kicsit nehezebb feladat, mint visszanyúlni az előző évhez, de mindenképp szükséges egy számvetés: mit vittünk véghez az elmúlt 8 év alatt? Milyen fejlődési utat jártunk be? Változtunk-e a 8 év alatt? Tettünk-e erőfeszítéseket az életünk jobbítására? Itt az idő alaposan megvizsgálni, hogy hol tartunk az életünkkel. Mi az, amiben jól teljesítettünk, mi az, amin változtatni kell? Jó úton vagyunk-e? Pozitív irányba változunk-e? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kell feltennünk magunknak és megoldanunk a 9. év során.  Őszinte, kíméletlen szembenézéssel szelektálni kell az életünkben.  Mely dolgok, tulajdonságok, emberek, tárgyak  azok amikhez ragaszkodunk, de nem visznek előre? Mi az, amit már csak megszokásból csinálunk, de nem okoz örömet? Fontos az őszinteség és ez a számvetés, mivel ez az év lesz az, amely megalapozza és meghatározza a következő 9 év körét.

Persze, ezen kérdések megválaszolása nem egy napon kell hogy történjen. Egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy rájöjjünk, mi az, amit már nem szívesen viszünk magunkkal. Mi az, amit le kell zárni és elengedni ahhoz, hogy egy magasabb szinten folytassuk tovább az utunkat. És persze ugyanígy meghatározni a folytatást és a jól végzett dolgokat is. Azonban ebben az évben nem ajánlatos új dolgokba kezdeni. Terveket lehet készíteni a számvetés alatt felismert pozitív útról, a vágyott célokról, de nem most van az ideje megvalósítani, ez majd a következő, 2017-es év feladata lesz.

A Tarotban egyébként a 9-es szám a Remete lapja, s annak üzenete itt is megállja a helyét: befelé fordulás, bölcsesség, visszavonulás. 2016-ban jó, ha több időt szánunk elmélyülésre, vizsgálódásra, meditációra, olvasásra; minden ehhez hasonló tervünket támogatja az év. Hagyni kell, hogy leülepedjenek bennünk az elmúlt évek eseményei. Tanulni is jó időszak ez, bátran vágjunk bele, ha ilyen terveink vannak.

Így hát számvetésre fel, nagyon boldog 2016-ot kívánok Nektek!

Szeretettel: Roni

2016

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top