fbpx

2025 év elemzése

2025 év elemzése

Az összegzés és az elengedés éve

Mielőtt belevágunk az elemzésbe, vegyük át azt, hogy hogyan is dolgozunk ezekkel az értékekkel? A számmisztika szerint 9 éves periódusokban gondolkodunk- (egyébként minden rendszernek megvannak a maga ciklusai, és mindegyik érvényes is a maga értelmezési keretein belül). A 9 év mindegyik lépcsőfoka alkalmas valamilyen cselekvésre – valami fókuszt kap abban az időszakban. Amikor éves elemzést nézünk, akkor első körben a kollektívból indulunk ki. Egyéniségek vagyunk, van egyéni sorsunk, de a kollektív tagjai vagyunk, így az általános energia is hat ránk. Az előadás végén beszélünk az egyéni sorsokról is. A tavalyi 2024-es 8- as év az erő, a változás éve volt, amikor a fizikai síkon – anyagi jellegű dolgokkal kellett megküzdenünk kihívásokkal, legyenek azok pozitívak vagy akár negatívak. A 8-as nagyon szélsőségesen működött, és mint ilyen elindított olyan folyamatokat, amelyeket majd a 9-es évben kell tovább vinnünk.

Hogyan számoljuk ki, hogy 9-es év van? A 2025 egyes számjegyeit összeadva érkezik a 9-es szám. Ez a spirál csúcsa, és egyben egy új szakasz kezdete.

Sok helyütt olvasom, hogy a 9-es a Vénusz éve, ezt nem tudom, honnan származtatják, de valójában itt az 1-8 szám teljessége van jelen, magyarul az összes számban benne lévő energia, és a bolygóanalógiák is együtt hatnak és működnek. Tehát az 1-8 számokban lévő összes energiát kapjuk, működtetjük, használjuk, és dolgozunk vele. Így itt lesz a teremtő Nap, a befogadó Hold, az értelmes Merkúr, a szépséges Vénusz, a harcias Mars, és így tovább.

Összegzés éve

A 9-es számban a számsor csúcsán az összegzés, a számvetés lesz a feladat. Visszanézve az elmúlt 8 évre meg kell vizsgálni mindazokat a történéseket, amik ebben az időszakban felmerültek. Minden életterület szót kér: anyagiak, szociális kapcsolataink, önmegvalósítás, párkapcsolat, barátságok, tervek, célok, álmok vágyak – visszanézni, hogy mit tettünk ezekért (és mit nem). A visszatekintésben és összegzésben szót kér annak felülvizsgálata, hogy azon az úton járunk-e, ahol szeretnék, azt akarjuk- e valóban amit szeretnénk, vagy éppen teljesen mást kell tennünk, mint eddig.

A 9-es összegzéséből és számvetéséből készül az elengedés, az újratervezés – Igen ez is benne van a számban, hogy lehet újratervezni. Hogyan? Ha felismerem azt, hogy mik azok a dolgok, amelyek nem tartoznak hozzám, akkor át lehet kalibrálni – el lehet engedni régi vágyakat, amelyek már nem szolgálnak, kinőttük, idejét és aktualitását vesztette. Lehet ez egy terv, egy cél, egy vágy. Lehet ez egy viselkedés, egy szokás, bármi, ami már nem tartozik hozzánk, az ballaszt anyag, ami visszahúz.

El lehet engedni olyan dolgokat, amelyek kiégést okoztak: eljutottunk egy adott dologban a csúcsra, és nincs tovább fejlődés benne – munkahely, hivatás, tanulmányok, emberi kapcsolatok mind -mind magukon hordozhatják ennek jegyét. Az átértékelésen van a kulcs – felismerem-e, hogy nincs tovább? Saját életemben, a hivatásomban vannak ilyen jelek, és bár még az elején járunk az évnek, lassan elengedem egy-egy területemet, hogy új dolgokat tapasztaljak meg.

Elengedés éve

De ahogy beszéltük, el lehet engedni szokásokat, rossz beidegződéseket is egyaránt. A 9-es év sok dolgot zilál szét…. felismeréseket hoz, elengedést hoz, elszakít, elválaszt önmagától is szituációkat, helyzeteket. Bár Tarot lapként nem a Halál lapja tartozik hozzá, mégis: ez is benne van. Elengedés, átalakulás, felismerés, új útra lépések mind- mind itt lesznek velünk.

Ahogy beszéltük: a 9-es évben az összes szám benne van. Egy egész évünk van arra, hogy minden fontos dologgal szembenézzünk: a személyiségünkkel, az akaratunkkal, önmagunkkal, a családdal, a barátainkkal, az életünkkel, a cselekedeteinkkel, az alapjainkkal.

Rendrakás éve ez kívül belül – nagyon jó lehet selejtezésre a házunkban, a környezetünkben. Szabaduljunk meg mindazoktól a tárgyaktól, amelyek nem okoznak örömet: törött tárgyak, olyan dolgok, amelyek csak foglalják a helyet. A Feng Shui szellemében tisztítsuk meg a laskást minden olyan dologtól, ami nem okoz valódi örömet: ide lehet sorolni azokat a dolgokat, amelyeket kaptunk, de utáljuk őket, (ruhát is). Olyan könyveket, amiket nem olvasunk, adjunk tovább. A törött, csorba, csúnya, nem szép dolgokat is le lehet selejtezni, amelyek nem adnak, csak elvesznek.  Érdemes egész évben tisztítani a házat, a környezetet, és magunkat is. – hullámokban törhet ránk a rendszerezés, rendrakás szelleme. Ez is segíti az elengedést, a tisztulást az életünkben.

Írjunk naplót. Bár jómagam nem vagyok nagy naplóíró, de ebben az évben súlyt helyezek erre, mert segít rendezni magunkat és a környezetünket.

Konkrét lépésekre még nem megfelelő az időszak – inkább az előkészítésre, a tervezésre, a fent említett rendrakásra helyezzük a fókuszt.

További részletekért, nézd meg a videót  🙂

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top