Év végi lezárások

Nagyon erős energiák működnek most. Átalakító, transzformáló energiák ezek, amelyek mindannyiunkat igénybe vesznek lelkileg, fizikailag, mentálisan. Ahogy a barátnőm mondta: a 9-es lezárás éve mintha most véghajrába kezdett volna, és mintha mindenkiből ki akarná préselni azt, ami már nem hozzá való, legyen az kapcsolat, szenvedés, tárgyak, események, emberek, vagy éppen betegség.

Csak kapkodom a fejem a hozzám érkező üzenetek, események, történetek kapcsán.

A múlt héten magam számára a Torony-t húztam, azt nem tudtam, hogy ez a Torony most körülöttem dől össze, és próbálok segíteni mindenkinek, beleértve magamat is. Az biztos, hogy kényszerítő erőkkel találkozunk. A tervek, a dolgok másképp alakulnak rendre, mint amit most várnánk, vagy amit elterveztünk. Soha máskor nem lehet jobban hallgatni Tolle tanítására, mint ezekben az időkben: elfogadni, ami van, és a jelenben lenni.

Jó, ha résen vagyunk, és őszintén szembenézünk dolgokkal, még ha fáj is, és elengedjük őket ebben a lezáró évben. 2017 már az új kezdeté, az 1-esé lesz, s mi tagadás, oda is kell majd az energia.
Az 1-es évről is fogok írni Nektek majd az év vége felé.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top