A láthatatlan örökség – 2. rész- Nem minden érzés a tiéd!

A láthatatlan örökség – 2. rész – Nem minden érzés a tiéd

Volt már olyan érzésed, amit egyszerűen nem tudtál megmagyarázni, de mégis nyugtalan,  feszült lettél. Vagy idegességet éreztél váratlanul, esetleg túlpörögtél? Pedig nem történt semmi különös aznap veled. Nem volt megmagyarázható okod rá. Mégis megjelent benned egy szorítás, egy félelem, egy mély szomorúság vagy egy megmagyarázhatatlan bűntudat, vagy éppen a harag, a nyugtalanság volt veled.

Tudatoddal észlelted, hogy minden rendben van. A tested és a lelked mégis mást mondott.

Talán te is próbáltad már megfejteni hogy most miért félek ennyire? Miért szorongok? Mi miatt lettem dühös és ingerült?  Vagy az is jöhet, hogy miért érzem magam hibásnak?  Miért nem tudok igazán örülni annak, ami jó? Miért érzem mindig azt, hogy nekem kell erősnek lennem? Miért olyan nehéz elengednem valakit, amikor már tudom, hogy el kellene?

És néha nincs rá egyszerű válasz. Nem azért, mert nem ismered eléggé önmagad.

Sok esetben itt mutatkozik meg, hogy a történeted nem feltétlenül ott kezdődik, amikor te megszülettél. Nem érkezel fehér lappal: a családunkból sok magunkkal hozunk. Amikor megszületünk, nem egy üres lapra érkezünk. Egy családba születünk bele. Emberek közé, akiknek már volt saját történetük, veszteségük, örömük, félelmük és megküzdésük.

Talán volt a családban valaki, aki nagyon korán elvesztett valakit.

Talán valaki, akinek nem adatott meg a választás szabadsága.

Talán volt egy kimondatlan fájdalom, amelyről nem beszéltek. Ilyenekre lehet gondolni:

• Egy gyermek elvesztése.
• Egy háború.
• Egy elhagyás.
• Egy korai halál.
• Egy nagy titok.
• Egy soha ki nem mondott családi szégyen.

Vagy egyszerűen csak egy olyan élet, amelyben valakinek túl korán kellett felnőnie.

Ezek a történetek nem feltétlenül kerülnek szóba a következő generációkban, mégis hatással lehetnek arra, ahogyan a család működik. És néha egy gyermek – később felnőttként – olyan érzéseket, félelmeket vagy működéseket hordozhat, amelyeknek a saját életében nehéz megtalálni a gyökerét.

Persze nem mindig a családi rendszerből erednek a blokkok, mégis: a családi rendszer egy olyan háttér lehet, amelyet sokáig észre sem veszünk.

A láthatatlan hűség

 

A családhoz tartozni alapvető emberi szükség. Gyermekként nem kérdezzük meg, hogy szeretnénk-e ehhez a családhoz tartozni. Egyszerűen odatartozunk. És egy gyermek számára a család biztonsága mindennél fontosabb, ezért sokszor ösztönösen alkalmazkodik. Ha anya szomorú, talán csendesebb lesz, és minden alkalmat megragad, hogy felvidítsa.

Ha apa sokat dolgozik, talán megtanul nem kérni, sem látszani – ne adjon terhet maga sem.

Ha a családban valaki nagyon szenvedett, talán valahol mélyen megszületik benne egy érzés: én sem lehetek sokkal boldogabb nála.

Nem tudatos döntés ez, és nem szándékosan vállalt fogadalom, sokkal inkább egy mély, gyermeki szeretetből fakadó segítségadás.

Emiatt a családban mások által elszenvedett fájdalmak miatt felnőttként előfordulhat, hogy már nem is értjük, miért olyan nehéz számunkra valamit elérni: sikert, anyagiakat, örömöt, szerelmet — bármit, ami számunkra fontos lenne.

Ilyenkor azt tanultuk meg, hogy a szeretethez tartozás is jár.

A családállítás segít megtalálni ezt az érzést – felismerni, hová akarunk tartozni hűségből és szeretetből. 

 

Terhek letétele

 

És mi van, ha nem kell tovább cipelned? Talán ez az egyik legnehezebb felismerés. Mert amikor valamihez régóta ragaszkodunk, könnyű azt hinni, hogy ha elengedjük, akkor valakit elárulunk.Ha boldogabbak leszünk, mint a szüleink voltak, akkor eláruljuk őket a szenvedésükben.

Ha másképp élünk, mint ahogy ők éltek, akkor nem tartozhatunk hozzájuk. Ha nemet mondunk valamire, amit ők egész életükben elfogadtak, ha kilépünk egy régi szerepből – úgy érezhetjük a múltat tagadjuk meg.

Ha végre magunkat választjuk, akkor lehet bennünk belső félelem: így nem tartozom hozzátok.

Pedig talán az ellenkezője igaz.

Felismerés az, hogy tisztelni kell azokat, akik előttünk jártak, de nem visszük tovább az életük fájdalmát. Lehet szeretni az anyánkat anélkül, hogy ugyanúgy szenvednénk. Lehet tisztelni az apánkat anélkül, hogy ugyanazokat a döntéseket hoznánk. Lehet emlékezni azokra, akiknek nehéz volt, miközben megengedjük magunknak azt az életet, amely nekünk adatott.

Mert az ő történetük az övék. A mi életünk pedig a miénk.

Amikor egy erős érzés jelenik meg benned – félelem, bűntudat, szomorúság, szorongás vagy akár egy megmagyarázhatatlan kötelességérzet –, ne próbáld azonnal eltüntetni.

Csak kérdezd meg magadtól:

„Ez az érzés biztosan a jelenemről szól?”

És várj egy kicsit. Engedd meg a felismeréseket. Van, amikor a Tiéd. De van, hogy csak hordozol egy történetet.

Ha az utóbbit érzed, akkor itt az idő szembenézni és feldolgozni a benned zajló folyamatokat egyéni vagy csoportos családállítással. 

Szeretettel:

Roni