A láthatatlan örökség – 1. rész

Az ismeretlen ismerős

Ismerős minden, ami a fizikai valósághoz kapcsolódik: a gyerekkorunk háza, az illatok, a tárgyak, amelyek egyszer valóságosan is az örökségünkké válhatnak.

Ismerős minden hang, minden sarok, minden bögre, könyv, amit megéltünk hajdan. Vannak örökségek, amelyeket pontosan ismerünk. Egy régi fénykép, egy nagymamától kapott porcelán, egy családi recept vagy egy gyűrű, amely generációkon át öröklődik. Ezeket kézbe tudjuk venni, meg tudjuk mutatni másoknak, és tudjuk, honnan érkeztek.

De mi az a láthatatlan örökség?

Ezek azok a lenyomatok, amelyeket magunkkal viszünk, még akkor is, ha nem emlékszünk rá. 

Olyan ránk hagyott tételek, amelyet nem csomagolnak dobozba, nem írnak bele végrendeletbe, és nem lehet a padláson megtalálni. 

Mindannyian egy család történetébe születünk bele. Egy történetbe, amely jóval előttünk kezdődött. Vannak benne örömök, veszteségek, kimondott és kimondatlan mondatok, beteljesült álmok és olyan vágyak is, amelyek soha nem valósulhattak meg.

Mire megszületünk, ezek a történetek már ott élnek körülöttünk. Meghatározzák, hogyan beszélünk egymással, hogyan szeretünk, hogyan félünk, hogyan bízunk, vagy éppen hogyan próbáljuk megvédeni magunkat.

Sokszor azt hisszük, hogy minden döntésünk kizárólag a sajátunk. Pedig előfordul, hogy egy belső hang nem is a miénk.

„Ne kérj segítséget.”
„Neked mindig erősnek kell lenned.”
„Ne tűnj ki.”
„A boldogságért meg kell szenvedni.”
„A családot mindenáron össze kell tartani.”

Lehet, hogy ezeket soha senki nem mondta ki hangosan. Mégis ott élnek bennünk, mintha saját igazságaink lennének.

Családállítás – rendszerállítás

A családállítás egyik legnagyobb ajándéka számomra éppen az, hogy megmutatja ezeket a láthatatlan szálakat. Nem azért tesszük ezt, hogy hibáztassunk. Nem azért, hogy a szüleinket vagy a nagyszüleinket okoljuk.

Hanem azért, hogy megértsük azt, mi munkál bennünk, milyen érzések, hangulatok, dolgok működnek bennünk, amik nem magunk építettük fel. 

Mert amikor megértjük, honnan érkezik egy érzés, egy félelem vagy egy ismétlődő élethelyzet, valami fellélegzik bennünk.

Nem azért változunk meg, mert valaki megmondja, hogyan kellene élnünk.

Hanem azért, mert végre meglátjuk, mi az, ami valóban a miénk… és mi az, amit szeretetből, hűségből vagy éppen tudattalanul vittünk tovább.

A láthatatlan örökség azonban nem csupán nehézségekből áll.

Ugyanígy örökölhetünk kitartást, kreativitást, humort, életigenlést, hitet, mély szeretetre való képességet vagy azt az erőt, amelynek segítségével egy család generációkon át talpon tudott maradni.

A kérdés tehát nem az, hogy kaptunk-e örökséget, hanem az, hogy ismerjük-e ezeket? Tudjuk-e használni?  Mert amit nem látunk, az gyakran irányít bennünket. Amit viszont szeretettel és kíváncsisággal képesek vagyunk meglátni, az lassan a szabadságunk részévé válhat.

Talán ezért olyan fontos az önismereti út.Nem azért, mert más emberré akar válni rajta az ember, hanem mert egyre inkább önmagává válik általa. 

Mi a te örökséged? 

Ha egyetlen mondatot kellene befejezned a családod történetéből, melyik lenne az?

„Nálunk a családban mindig…”

Figyeld meg, mi az első mondat, ami felbukkan benned.

Lehet, hogy éppen ott kezdődik egy új felismerés.

Szeretetettel: Roni