Az ingyenesség csapdája

A hét végén beszélgettem egy barátommal, s szokás szerint, felmerültek a gondok, bajok, megoldandó feladatok, amikor is mondtam neki, hogy ő az egyik olyan ember, akinek hiába beszélek, úgysem fogadja meg. Bólogat, és igazat ad, be is látja, mely pontokon kellene másképp működni, mégis, minden ugyanúgy megy tovább, mint addig.
– Talán azért, mert nem fizetek neked- Bukott ki belőle. Ha fizetnék, akkor jobban motiváltabb lennék.

Nagyon fontos kulcs mondat ez, mert igaz. Ha valamit ingyen kap az ember lánya- fia, akkor az nincs megbecsülve és nincs értéke sem. Akkor nincs motiváció, sem előrelépés, hiszen legközelebb is ugyanúgy csinálhatom, nincs tétje.
Igen, ez hozzátartozik a fejlődéshez: áldozatot kell hozni azért, amit igazán szeretnénk. Saját magam esetében azt tudom mondani, hogy rengeteg időt, pénzt és kitartást áldozok már jó ideje arra, hogy fejlődjek, tanuljak, és ezeket tovább adhassam másoknak.

A lényeg az, hogy amiért dolgozol, lépéseket teszel, amiben valódi küzdés van, azt megbecsülöd. Van értéke, hiszen meghoztad érte azt a sok lemondást, amivel megváltoztatod magadat és a körülményeidet. A tetteidnek valódi áldozata van: időben, hiszen eljársz a tanfolyamra, előadásra, coachingra. Pénzben, hiszen nem sörre, csokira, vagy újabb ruhára költöd, hanem tudásra.
Ha valamit pedig ingyen kapsz, akkor félreteszed. Nem csinálod a feladatokat, hiszen nem motivál semmi. Nincs különösebb dolog vele, bármikor ingyen lesz, ott van, nem kell vele dolgoznod. Halogathatod a végtelenségig, vagy épp el is felejtheted.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

code

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .