Mit jelent a spirituális élet?

Sokáig azzal volt problémám, hogy amikor a spiritualitás mint olyan szóba került, az emberek fejében megjelent egy áhítatos szentember, és/vagy valami elvont próféta, aki lila szövegekkel 500 méterrel a felhők felett, érthetetlenül beszél. Ráadásul ez a terület bőségesen rendelkezik előítélettel a bulvárban megjelenő cikkek, és írások kapcsán, ami aztán támadásokhoz, meg nem értettséghez vezetett.

Az eredet

Holott maga a spiritualitás egyidős az emberiséggel. Tudom, szoktunk hízelegni magunknak azzal, hogy tudományos, felvilágosult korunkban nincs szükségünk olyan tudásra, amely nem bizonyítható egzakt módon. De vajon boldogabb-e így az emberiség?

Nézzük csak mit jelent a szó maga: A spiritus latin eredetű szóból származik, jelentése: lélegzet. Vallási értelemben: lélek – szellem. Tehát olyan élményt, megismerést köthetünk hozzá, amely nem kapcsolódik szorosan a látható, a fizikai világhoz. Vallási értelemben is használatos volt a szó, amikor az Istenhez vezető kapcsolatot keresve különleges megélésekkel találkozhattak, vagy a gondolataik ily módon átszellemültté váltak, és közelebb érezhették az élethez is magukat.

Ismerd meg magad

A spiritualitás lényege tehát az, hogy hinni a láthatatlanban, kapcsolatban lenni a megfoghatatlannal. Utat jelent az önismerethez, belső megismeréshez, az elcsendesedéshez. Ezzel elismeri azt, hogy nem csak a szemmel látható dolgok léteznek.

Mindazonáltal a spirituális életnek nem kell valami ködös, megfoghatatlan jellemzője legyen. Sőt.

A valódi lelki élettel bíró emberek két lábbal járnak a földön, és e mellett pedig művelik magukat lelkileg, szellemileg.
Tágítják a látókörüket. Megkeresik a létezés célját. Utakat keresnek és találnak.

Teljesen hétköznapi: spiritualitás, mint gondolkodási mód

Ehhez nem szükséges semmiféle felsőbbrendűség, vagy különlegesség. A spirituális életmód mindenki sajátja lehet, úgy is, hogy nem beszél, nem viselkedik másképp, de mégis nyitott. Egy adott problémára több úton keres megoldást. Nem csak a látható dolgok híve, sokkal inkább a lehetőségeket próbálja felfedezni, ami a világban még létezhet.

Ebben hiszek én spirituális szemmel: van egy józan paraszti hozzáállásom az élethez, és mellé pedig sok-sok kulcsom , kapum, lehetőségem, hogy megismerjem mindazt, ami nem látható, de mégis valóságos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

code

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .