Nemet mondani

A tegnapi nap során kiderült, hogy sokatok számára a nemet mondás képessége az, ami a legtöbb kihívást okozza.

Tanult szokások hálójában

Hogyan mondjunk nemet anélkül, hogy bárkit megbántanánk?  A kérdés jogos, én magam is sokáig küzdöttem ezzel a területtel. Először is, tegyük tisztába azt, hogy az a  (tév) képzetünk van, hogy a nemet mondás egyenlő azzal, hogy nem szeretjük a másik embert. Azzal, hogy ha valakiért vagy valamiért nem akarunk megtenni valamit, akkor „rosszak” vagyunk.  Figyeljétek meg magatokon is, hogy Ti is így érzitek, ha Ti kapjátok a „nem” szót, akkor rossznak és szeretetlennek érzitek magatokat.

Mindenképpen azzal kezdeném, hogy amikor nemet mondok, nem a személyre mondok nemet, hanem a kérésre. S mielőtt még eszeveszetten mindenre nemet mondanátok: először amikor beérkezik a kérés, mérlegre teszitek magatokban, igazán, szívesen segítenék most? Van rá kapacitásom? Van rá időm, kedvem anélkül, hogy túlvállalnám magam?  

Ha érzitek a testetekben – márpedig legtöbbször mindenki érzi belül-, hogy egy bizonyos helyzet egy nagy NEM-et kíván, akkor tegyétek meg mindenképp!

Nem kell durván!

Lehet ezt finoman csinálni: megindokolva, hogy miért is nem teszed meg, hozzátéve, hogy szívesen segítenél, de most éppen nem tudsz, és ez nem a személyének szól. Megteheted határozottan és magyarázkodás nélkül is. Vegyétek észre, hogy amikor nemet mondtok, akkor mindenképp egy képet akartok magatokról fenntartani, azaz az egotok így is kap enni. Hiszen Ti olyan jók, áldozatosak, és kedvesek vagytok! Hiszen annyira mindent megtesztek a hálátlan emberekért. Akik lám, lám mit gondolnak rólunk! Vegyétek észre, hogy amikor nem tudtok nemet mondani a saját magatokról kialakított képet véditek. Azt, akit szeretni kell, és úgy éri el a szeretetet, hogy mindenkinek megtesznek mindent.

Kiábrándító, de igaz, ettől még nem fognak Titeket jobban szeretni. Használni igen, szeretni nem.

Tiszteld magad, és másokat is!

Tehát hogyan mondj nemet anélkül, hogy megbántanád? Engedd meg neki, hogy felnőtt legyen és megértse. Engedd meg neki, hogy megoldja a dolgokat anélkül, hogy Te a háta mögött állnál. ÉS engedd meg neki, hogy ha egy nem miatt haragszik rád, akkor tegye. Akkor Te is világosan látsz: ez az ember érdekek mentén kedvel engem, nem önmagamért. És ugyan mi szükség ilyen emberekre az életünkben?

Tehát ha nemet mondasz az egy szűrő az életedben és védelem is.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top