Vágy és cél – érd el, amit szeretnél!

Mi a különbség a vágy és a cél között? A mai írásomban erre keresem a választ. Ideális helyzetben a kettő együtt egymást inspirálja.

Vágy, mint kiindulópont

A vágy az, ami megszületik az emberben azért, hogy megtapasztaljon valamit, amit eddig ismert.

A vágy létrejötte több szakaszból áll. A kezdeti szakasz az álmodozásé, amikor még csak formálódik a gondolat, megszületik az érzés. Ekkor a vágy még valahol kívül van.
Olyan, mintha más részére elérhető lenne, de saját megélésnek nem lehetséges. Az állapotot a jelen valóságában nem tudjuk elképzelni, de szeretnénk, ha az lenne. Ekkor még az ember nem cselekszik csak sóhajtozik. „De jó lenne…”- fázis. Ekkor még nem teszünk lépéseket.

A vágy következő szintje annak észrevétele, hogy a környezetünkben több ember elérte már a vágyunkat. Találunk példát arra, hogyan születik meg más esetében az, amit mi is szeretnénk magunknak. Ebben a fázisban megértjük, hogy minden a mi hozzáállásunktól és akaratunktól függ. A vágy kezd konkrét lenni, bár célként még nem jelenik meg, egyelőre csak a lehetségesség szintjét ugorja meg az ember.

A harmadik fázis, amikor már feszít, ami van, és a vágy nagyon meg akar valósulni. Ebben a szakaszban már a vonzás hatalma is megjelenik. Annyit gondolunk rá, hogy formálódik az agyunkban, a fejünkben az, hogy a vágy tulajdonképpen lehetne az életünk része is. Ekkor alakul át a vágy céllá.

A cél, mint mérhető eszköz

A cél nem más, mint kitűzni a vágyat, és hozzárendelni a szükséges erőt. A célhoz akarat és erő kell. Plusz hozzá kell adni azt az időt, ami segít ahhoz, hogy ez az elképzelés konkrét valósággá manifesztálódon. Ha nincs idő hozzárendelve, akkor mindig lehet megmagyarázni, hogy a vágyat miért nem értük még el, illetve kibúvót lehet keresni magunk számára.

Ha van célunk, akkor ez egy világosan megfogalmazott gondolat lesz. A vágy még ködös, de a célnál tudjuk, mit akarunk. 5 kiló fogyást, több bevételt, más pozíciót, más munkát. A cél eléréséhez lehet cselekvést rendelni, amelyet mérni lehet. A fogyás esetén heti/havi szinten. A több bevételért plusz munkákat, vagy más munkákat lehet rendelni hozzá. A lényeg, az, hogy ha célod van, képes vagy azért rejtett tartalékot mozgósítani.

Jellemzően a célért új dolgokat kell tanulni, plusz készségeket kell elsajátítani. A vágy és cél így lesz egymás támogatója.

A cél sokszor többet kíván belőlünk. Ez természetes is, hiszen most a feladat a megszokásból, a komfortból való kilépés. Ehhez bizony szükséges az új ismerete, a nézőpontunk tágítása.
Aki nem hajlandó erre, nem tud igazán belelállni a célba.

Neked mi a célod? Vannak terveid? Lassan az új évre megalkotható lesz!

1 thought on “Vágy és cél – érd el, amit szeretnél!”

  1. Pingback: CÉLOK, TERVEK – A LÉLEK EREJE - Ronikulcsa

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top