Év vége – új év kezdete? A nyugati világ december 31-gyel zárolja az év végét, a kínaiak szerint pedig februárban kezdődik az újév, a zsidó szokások megint más időpontot írnak, különböző nemzetek különböző dátumokat használnak.
Felmerül a kérdés, hogy melyik akkor a valódi újév kezdete?
Igazából mindegyik és egyik sem. Mindegyik valamilyen szokásrendszer, illetve emberi választás alapján datálódik.
Az idő minősége csak emberi szempontból értelmezhető.
Valójában minden pillanat alkalmas lehet az újév kezdetére, és sok esetben így is van. Az egyén dönthet egy közönséges júniusi napon is arról, hogy számvetést készít, megváltoztatja az életét, az eddigi tapasztalatait. Az idő relatív, leginkább saját magunk számára van jelentősége.
Ezért is jobb a születésnapra állítani a képleteket, illetve a személyes újévre kérni elemzést: ez az az időpillanat, amely számunkra leginkább releváns.
Év vége új év kezdete
Szükség van azonban társadalmi szinten is arra, hogy közösen, gyakorlatias szempontok alapján értékeljük az évet. Például gazdasági szempontból is jó, ha van egy dátum, amihez viszonyíthatnak a társadalom tagjai.
De alapvetően bármelyik időpont választható. Mi itt Magyarországon a december 31 hagyományán nőttünk fel, ezért ennek hatása erősebb, mint a kínai újév használata, pedig az is releváns, ráadásul sokkal inkább közelebb áll a természeti újév kezdetéhez, mint a december 31. Az igazi újévet a Kos kezdetére kellene tenni, amikor is valóban elkezdődik a megújulás, a tavasz; amikor valóban véget ér a dermedt téli álom.
( Bár ahogy elnézem az időjárást, már erre sem igazán mondhatjuk, hogy dermedt téli álom lenne).
Saját identitásunk megfelelője
Összegezve: mindegy melyik rendszert választjuk,lényeges, hogy számunkra legyen valóságtartalma, jelentősége, amihez igazodni tudunk, és amit belsőleg is el tudunk fogadni. Legyen ez akár a mai este, vagy a február időpont, vagy más szokás szerinti dátum, ez mindenképp hordoz tradicionális üzenetet számunkra. A szokások, a hagyományok jelentősége nagyon erős hatással bírnak, jobb nem kitérni ez elől.
Mióta a kínai asztrológiában elmerültem, számomra az a rendszer is fontossá vált. Így aztán mára is tettem a 2021-re kihívást magam elé, és majd a kínai újévkor is tudatosan készülök az újévre.