Asztrológiai tudástár: a Nyilas

12 szerepszemélyiség, 12 megélési mód, és számtalan kombináció: ez az asztrológia. Fontos tudni, hogy önmagában a Nap jegy nem 100%-os lefedettséget ad az ember jelleméhez. Mindenki egyedi feladattal, lehetőségekkel érkezik, s a képlete is ennek megfelelően egyedi lesz, árnyalva a személyiségét, jellemét.

Következő jegyünk a NYILAS jegy, s ezt elemezzük (november 22-december 21)

Mottója : ÉN TANÍTOM!

Következő jegyünk ismét Tűz elem lesz. Ez az a jegy, amely nem állati jegy, hanem kettős: ember és ló  egyaránt megjelenik a szimbólumban. Az állatövi rendszerben megjelenik a Tanító. Ő a „Főpap”, a tudás hordozója és átadója: kicsit sznob módon. Nem mindenkinek szórja szét a tudását: ki kell érdemelni, ha valakivel foglalkozik, illetve tanítja.  Szónokolni és hangosan filozofálgatni viszont szeret, erre kérni sem kell.

Elsősorban szellemi szinten nyilvánul meg. Imád beszélni, imádja a hangját hallatni. Szintén egos egy, mint a tüzesek általában, itt azonban a szellemi büszkeség jelenik meg. Ő mindent tud, jobban ért, és szereti is ezt hangoztatni.  Büszke a tudására, a talpraesettségére. Meg van róla győződve, hogy született vezető. Általában ez így is van.

Ő az örök optimista, hatalmas mély, belső hit működik benne, hogy minden jól alakul, sosem érheti baj. Erre a belső hitére támaszkodik akkor is, ha valami negatív esemény éri. Képes arra, hogy más szemszögből nézzen egy adott dologra, megváltoztatva így annak szempontját, és lehetőséget ad magának arra, hogy a lehető legjobbat hozza ki az esetleges negatív eseményekből is.

Idealizmusuk időnként meggátolja abban őket, hogy az eseményeket a valós voltukban szemléljék. Szeretnek hinni egy igazságos és bölcsesség által vezérelt világban, erre majd csak évek múltával döbbennek rá, hogy nem minden úgy van, ahogy elképzelik. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy tovább dolgozzanak egy ideális világ létrejöttén.

A Nyilassal jó lenni, mert alapvetően életvidám, lelkes, jóindulatú és szenvedélyesen szereti az életet, imád a társaság középpontjában lenni és mindig van egy-két kedves szava a körülötte élőkhöz. Közvetlensége és nyitottsága miatt hamar elfogadják az emberek, és nem hiányozhat a társaságból a humora sem.

Kalandozó, és szabadságra vágyó típusa miatt nehezen köteleződik el. Nehezen viseli ha korlátozzák, így számára az az ideális kapcsolat, ahol megélheti a feltétlen szabadságot, amire olyan szüksége van, mint a levegőre.

A Jupiter hatása alatt szerencsés életet tudhatnak magunkának (kivéve, ha a teljes képlet mást mond).

Erényei: optimizmus, lelkesedés, bölcsesség, optimizmusa és hit.

Negatív tulajdonságai: nagyképűség, állhatatlanság, filozofálgatás tettek helyett

Személyre szabott elemzést szeretnél? Itt megteheted:

http://ronikulcsa.hu/ajanlat-keres-teljes-koru-asztrologiai-elemzes/

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top