Azt tapasztalom, hogy az önismeretbe, a fejlődésbe való belefeledkezést nem elkezdeni nehéz. Igaz, hogy jön egy olyan élethelyzet, egy olyan megoldatlan probléma, nyomás, ami hatására elkezded kutatni az egész létezésed okát. Felteszed magadnak a kérdést, hogy épelméjű vagy-e.  Úgy érzed, minden a Te hibád, s nem tudod, hogy ki is vagy valójában. Először könyvet vásárolsz. Aztán előadásokra jársz. S a végén beiratkozol egy tanfolyamra, ahonnan boldogan távozol, hogy kész, innentől kezdve sínen vagy. És jönnek a hétköznapok.

Fejlődés lépésről-lépésre

Amikor megküzdesz a szokásos, fejedben lévő hangokkal. A napi rutinnal. Amikor visszatérnek a szokásaid. ÉS itt kezdődik a kihívás. Akarod-e hogy minden ugyanúgy menjen, mint eddig? Legszívesebben rávágnád, hogy igen, hiszen az olyan kényelmes! Aludni nagyon kényelmes. Gondolkodni sem kell. Lehet másokat okolni. Különben is, te mindent megtettél, nem?

És mégis: nem teheted, meg hogy annyiban hagyod. Az elért eredmények követelik, hogy haladd meg az eddigi begyepesedett gondolataidat. Mert most már tudod, hogy minden, amit te érzel, cselekedsz, annak súlya van. Az kihat másokra is. És érezni, átélni kezded, hogy számítasz!

Napi munka

A spirituális fejlődés tehát nem az, hogy egész nap üdvözülten mosolyogsz, és bölcsen bólogatsz mindenre. Nem. Sokkal inkább az, hogy segítesz ugyan másoknak, de még inkább önmagadnak. Hogy egy-egy mélypontnál újra és újra felállsz. Újra és újra kihúzod magad a gondolataidból. Újra és újra felteszed a kérdés: igaz ez? A fejlődés itt, ezen a ponton a legnehezebb. A mindennapokban. Abban, hogy önuralmat gyakorolsz. Több-kevesebb sikerrel, de abból is tanulsz. Elesel, de felállsz.

Megéri? Igen, megéri!