Belső utak

Egy kedves ismerősömmel beszélgetve került szóba, hogy mióta önismerettel foglalkozom, jelentős mértékben javult a kapcsolatom, és az ismerősöm is így érezte. Vajon miért lehet így?

Amíg nem kezdünk neki a belső folyamatok feltérképezésének, addig gyakorlatilag automatikusan működnek. Gondolok itt a gyerekkori mintákra, a családból hozott generációs örökségekre, a nem tudatosított gondolati sémákra. Nem is nehéz ilyen kapcsolatromboló gondolatmintákat felsorolni: „a férfiak mind önző állatok”, a „nők helye a konyhában van”, „egy igazi férfi nem mosogat”. Nincs kétségem afelől, hogy az olvasók végtelenül képesek lennének folytatni a sort.

Aztán itt van az igazán mélyen gyökerező szülői minta: „az én anyám nem így csinálja”, „az én apám másképp szokta”. Ugye, ezek is ismerős mondatok?
Számos ilyen gondolati berögződést hozunk a jelenlegi kapcsolatunkba, és az együttélés során ezek szépen lassan felszínre is kerülnek, hangulatos vitalehetőségeket generálva. Ha vesszük a fáradságot, és kicsit befelé nézve megkeressük kiindulópontként feltéve a kérdést: ki vagyok én? Mi a valódi meggyőződésem erről vagy arról a gondolatról? Igazán én mondom ezt, vagy valaki más beszél belőlem? Vajon a társamtól elvárt dolgokat én akarom, vagy meghatároz a múlt egy darabkája?

Amellett, hogy nagyon sokat segít a kapcsolat javításán, még izgalmas felfedezés is saját magunk vizsgálata. Mert talán legközelebb már nem kezdjük el az „ezerszer elmondtam neked…. „ című lemezt, esetleg megköszönjük – mert észrevesszük-, az apró szívességeket, amik mellett megszokásból, közönyösen mentünk el. Talán észrevesszük, hogy a párunk szintén küszködik a saját, hozott viselkedésmintáival, így mindenképp megértőbbek leszünk iránta, kedvesebbek, és a spirál is felfelé indulhat.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top