Miért nem érezzük át teljesen, hogy az út maga a teljesség és a cél? Miért nem vagyunk jelen abban a kibontakozó folyamatban, ami egy tavaszi virágzó fa csodája és sajátja?
A legtöbb beszélgetésben, ami mostanában megtalált, ez a terület hívta fel magára a figyelmet. De mikor? De biztos? De mi van, ha mégsem? – ezek a kétségek hangoznak el rendre. A kérdések, amik elbizonytalanítanak, amik frusztrálttá tesznek. Nehéz dolga van velünk a Mindenségnek. A körülöttünk lévő más életformáknak megengedjük, hogy önmaguk tempójában fejlődjenek. Akkor magunknak miért nem?
Mintha valami egészen irreális örömet éreznénk a közben, hogy szenvedünk azon, ami (még) nincs. Bár a fájdalom elmegy szinte fizikai szintig is, mégis…. valami miatt dédelgetjük ezeket az önkínzó gondolatokat. Jó érzéssel tapicskolunk az önsajnálatban, hiszen van –e nálunk szerencsétlenebb a Föld kerekén, mert nem most rögtön azonnal van itt az, amit szeretnénk?
A tavaszi virágzó fa példájánál maradva: ha rögtön cseresznyét teremne a fa, hol lenne az a szépség, ami tavasszal körbevesz minket? Gyönyörű és boldogító a roskadásig telt cseresznyefa pirossága, a végeredmény, de mennyire csodálatos az odavezető út, a fehér lombkorona is! Mennyivel szegényebbek lennénk e nélkül.
Használjuk ki ezt a várakozási időt befelé figyelésre. Keressük meg mi az, ami ebben az állapotban, az út állapotában pozitív. Mit kapunk most az élettől? Mi az, ami akkor is velünk marad, ha esetleg a cseresznye nem érik be, és nem úgy és akként alakulnak az események, ahogy terveztük? Ha nagyon figyelmesen nézünk, egy sor információt kaphatunk önmagunkról, elvárásainkról és az élethez való hozzáállásunkról. Engem ez a helyzet tanított: megnéztem, hogy hol állítok saját magamnak akadályokat ott, ahol nem is kellene. Nem élveztem a mindennapokat, és nem vettem észre az apró jeleket, mert csupán az ordító szalagcímeket tűztem ki célul. A feladat: a kis, észrevétlen csodákat meglátni, a kevésnek is örülni, amiből később már meglehet a nagy is. Csak akkor tudunk egy nagyobb léptékű dolognak örülni, ha az észrevétlen pontokat is észrevesszük. Ha a szerelem végkifejletére vársz, élvezd az álmodozást, élvezd a várakozás szépségét. Ha szakmai karrierre, akkor türelmesen fejleszd addig magad, amíg a feltételek ki nem bontakoznak. Ne add fel, csak várj, várj és tartsd szemed előtt azt, ami számodra fontos, de élvezd az odavezető utat is, magát a tanulást, az apró sikerélményeket.
Meg kell tanulni valóban annak örülni, ami épp van. Elengedni a kínzó gondolatokat és átadni önmagunkat az életnek. Megízlelni a várakozás örömét, hogyha eljön a beteljesülés, akkor azt végre valódi örömmel tudjuk fogadni.