Vajon mi miatt megy tönkre annyi kapcsolat? Miért van annyi szenvedés a szerelemben? Elvárások a kapcsolatainkban – a tudattalan elvárásokat bogozzuk ki az írásban, amelyhez egy kellemes nyári estén beszélgetve egy kedves baráttal, adta az ihletet
ELVÁRÁSOKRÓL
Ahogy beszélgettünk a múltról, jelenről, mint egy villanásként jöttem rá hogy az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége a tudattalan elvárás. Semmivel nem rombolhatjuk jobban a társas viszonyainkat, mintha kimondatlan, nehéz, és teljesíthetetlen elvárásokkal terheljük meg.
A korábban jó kapcsolat egy ponton megreked. Az egyik fél érzi, hogy valami nyúl felé, valamit várnak tőle… s hiába szeretne a kapcsolat másik részvevője megnyugtató lenni az elváró fél felé, ilyen esetben szinte lehetetlen. Az elme úgy működik, hogy szinte az ellenkezőjét teszi annak, amit elvárnak tőle. Ilyenkor van az, hogy egyszerűen szükségtelenül csalódunk a másikban, mert semmiképp sem úgy viselkedik, ahogy mi szeretnénk. Mivel ezek tudattalan folyamatok, nincs is ráhatás rájuk, csak rombolnak és sebeznek maguk körül. Az elvárásnak kitett ember semmiképp nem tud megfelelni, mert tudattalanul menekülne ebből a nyomasztó, terhelt helyzetből. Így aztán jön a játszma következő része: hazugságok, csúsztatások, amik cseppet sem oldják a helyzetet, inkább még jobban megerősítik a másik felet: ugye, igazam volt. Ezek a játszmák mérgezik meg a mindennapokat. Az elvárások a kapcsolatokban, ami egy tudattalan minta, rombolja a két ember viszonyát, észrevétlenül is.
TUDATOSSÁG
Ha a tudatosság fényébe emeljük a kapcsolatainkat, ha belső nyugalomból kérünk valamit a másiktól, nem pedig az őrült elme lehetetlen követeléseiből, akkor a legnagyobb elvárás is teljesíthetővé válik. Illetve az elvárás, mint olyan, szépen lassan lecsendesül,és eltűnik. Mert eltűnik az ego, megjelenik az elfogadás, és innentől kezdve csak a kapcsolat jelenvalóságát ünneplejük. Örülök, hogy velem vagy- mondhatjuk ilyenkor. Örülök ennek az együttlétnek. De már nem terhelem meg azzal, hogy feltételeket szabok ennek az örömnek.
Esetemben mindkét oldalon álltam már. Voltam elváró és elvárt helyzetben is. Sosem lehettem így igazán önmagam. Csak akkor lehetek az, hogy pontosan tudom, ki vagyok, honnan jöttem, milyen alapokkal rendelkezem a fejemben. Ha pontosan látom a játszmáim működését, akkor nem fogom a külvilágban keresni azt, ami bennem van, és árnyékként vagy hiányként érzékelem.
Ti is megéltétek ezeket a folyamatokat a saját életetekben?