Erről a kifejezésről Müller Péter könyvében olvastam először. A lényege az, hogy nem vagyunk elválasztva egymástól, ha nem is mondjuk ki a szavakat, az érzéseket egy láthatatlan antennán közvetítjük egymás felé. Kimondatlan gondolataink, pedig hatással vannak a körülöttünk élőkre. A distri ennek a létrehozója.
Ha valakire úgy tekintünk, mint javíthatatlan, rossz személyiségre, aki nem tud mást tenni, mint gondot okozni, és minden baj őrá terhelhető, akkor ez a másik szép lassan, valóban olyanná válik. Mit is szeretnék ebből kihozni?
Kapcsolatainkra ugyanez igaz: ha társunkban, barátunkban, családtagjainkban egy kifejezett jellemvonást látunk csak meg, illetve azt közvetítjük felé, akkor ez a kimondatlan elvárás, neheztelés, a valóság részévé válik. Az a baj az ilyen lehúzó, negatív gondolatformákkal, hogy rendkívül erősen hatnak, ez az elvárás felerősödik, s idővel már csak erre fókuszálunk, így ez a jellemvonás mindig hangsúlyosabbá válik, hiszen erősítjük.
Ha megtaláljuk magunkban, hogy mi az, amire fókuszálunk a másik esetében, mint negatív elvárás, akkor fel lehet oldani ezt tudatosan. Első lépésként elég lesz csak elfogadással szemlélni. Az elfogadás egy lépés a gyógyulás felé. Nem hadakozunk ezzel a tulajdonsággal, a valóság részéve tesszük. Ha ez már megy, akkor jöhet a megértés. Miért teszi ezt a másik? Miből ered? Régi minta –e? Esetleg mi magunk vagyunk az okozói? -Itt sokan felhördülnek majd, hogy na még szép, h én vagyok a hibás a társam rossz tulajdonsága miatt! Egy példa e helyütt erre: panaszkodom, hogy a társam nem segít, lusta, nem számíthatok rá a háztartásban. De engedem-e segíteni? Vagy folyton rászólok, hogy nem jól csinálja?
Jó dolog egyszerre egy ilyen érzelmet végigvinni, és tudatosan a megoldásra koncentrálni. Hatalmas erők szabadulnak fel. Ha pedig ez a rossz distri átalakul, pozitív elvárássá, akkor társunk (gyerekünk, barátunk) ugyanezen az észrevétlen csatornán észlelni fogja és reagál is rá.