Elengedés 2.

Általatok kérve: még mindig fontos téma az elengedés: a múltkor írtam erről, itt tudjátok elolvasni, de vesézzük ki tovább. Most a személyek elengedéséről írok pár sort, főleg párkapcsolati szemszögből.

Az EGO és játszmái

Az elengedés legtöbb esetben nagyon erősen összefügg azzal, hogy az „enyém” , „nem voltam elég”, „nekem mondott nemet”, „én, nem kellek” – van egy pont, amikor az ego rendkívül erősen bekattan egy bizonyos személyre. Nem is a személy maga az érdekes, hanem a hozzá kapcsolódó játszmának a lényege. Tulajdonképpen az elérhetetlenség mindig bekapcsol valamit, és ha pillanatokra megszerezzük annak az embernek a figyelmét, aki felé a csápjaink kinyúltak, energiát adtunk-vettünk, akkor megtörténik egy berögződés.

Igen, tudom, ez elég kiábrándítóan hangzik. De valójában, amikor a másiknak nem kellünk eléggé, amikor benne ragadunk helyzetekben, amikről a tudatalattink is ordítja, hogy ez nem az, amit érdemlünk, akkor az egónk csodás játékával játszadozunk. Mert ez nem szerelem, sem nem szeretet, még akkor sem, ha a kliens azt hajtogatja, hogy az.

MAJD HA…

Hogy majd ha… ezt meg ezt teszem, akkor szeretni fog. Majd ha így öltözöm, így viselkedem, akkor szeretni fog. Lényegében lemondunk magunkról, és hozzákötjük magunkat a másik emberhez: itt vagyok, tégy velem, amit akarsz, csak tégy boldoggá egyúttal. Igazából, ha képes lenne az ember egy ilyen játszmában kívülről látni magát, meglátná, hogy ez nem valódi szeretet-szerelem, és leginkább önmaga felé nem valódi ez a szeretet. Mert lemond önmagáról, nem tiszteli magát, nem figyel a jelzésekre, amit a teste ad boldogtalanság jeleiben, és a társa ad figyelmeztető mondatokban, tiszteletlenségben, stb….

Az igazi kapcsolatok lényege az egyenrangú energia adás-kapás, figyelem, törődés, szeretet. Kölcsönös érdeklődés, szabadság. A szabadság nagyon fontos! A valódi kapcsolatok nem kötnek meg abnormális módon.

FIGYELNI ÖNMAGUNKRA

Mindezeket nekem is meg kellett tanulni olyan kapcsolatokból, ahogy bepörgettem magam a szerelem érzésébe, és annak érzésébe, hogy nem tudom elengedni. Igazából sosem a másikat nem tudjuk elengedni, a hozzá fűződő gondolatminta, borzongató érzést, hogy Ő az…. nem Ő az, mi tettük Ő-vé. Ha Ő lenne, akkor együtt lennénk, és kölcsönösségben gondolkodnánk egymásról.

Az elengedés nem más mint felismerni azokat a gondolatokat, amelyekkel függőségben tartjuk magunkat. Amellyel bebörtönözzük magunkat egy szűk cellába, lenyeljük a kulcsot, és közben várjuk a megmentőt. A megmentők mi magunk vagyunk.

Elengedés 2.” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

code

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .