párkapcsolódásaink

(Pár)Kapcsolódásaink

(Pár)Kapcsolódásaink – avagy társas viszonyaink és az emberi kapcsolataink.

Tudjátok mi a leggyakoribb kérdés/probléma/megoldásra váró helyzet a konzultációk során?

Ha a párkapcsolatra voksoltál, akkor eltaláltad. Az üléseim nagy részét a kapcsolódások megléte vagy hiánya teszi ki. Most a meglévő kapcsolat(ok)ról írok nektek pár gondolatot. Kevesen tudják, hogy párkapcsolati üléseket is vállalok – imádom ezeket az foglalkozásokat, mert abból, hogy eljönnek, már látszik, hogy annyira még fontosak egymásnak, hogy adjanak esélyt a kapcsolatuknak. Mit veszek észre?

A párterápiák során a leggyakoribb probléma a másik meg nem értése, szükségletének fel nem ismerése. Nem véletlenül írtam, hogy elismerése, mert ott kezdődik a baj, hogy fel sem ismerjük a szükségletét a társunknak. Nem tudjuk, nem értjük, mire vágyik, nem értjük a reakcióját, a kéréseit. Csak bosszant, hogy ő nem ért meg minket.  

(Pár)Kapcsolódásaink

Értelme és oka van, hogy magunkból indulunk ki. A saját mikrokozmosz olyan erős, hogy feltételezzük: mindenkiben benne van a bennünket mozgató erős energia, impulzus, nézőpont, vélemény, cselekvési metódus.  Azt hisszük, mindannyian ugyanúgy, ugyanazon görbe mentén értjük meg a feladatokat és fejlődünk.

A lexikális tudás helyett jó lenne, ha nem felejtenének el minket megtanítani arra, hogy kíváncsiak legyünk egy másik nézőpontra, megoldásra, lehetőségre. Ha érdekes lehetne a másik szempontja.

Ha visszamegyünk a gyerekkorunkba: jutalmazva van az azonos gondolkodás, reagálás egy kapcsolati hálóban. Büntetve van a különbözőség, az egyediség. Ezzel máris megtanultuk, hogyan kerüljünk ki egy konfliktusból, hogyan erősítsük az identitásunkat. Ezzel máris megtanulásra kerül a szabály: ne különbözz! Csináld így, így jó!  A konfliktusok elkerülése érdekében igyekszünk idomulni, hasonlítani. Amit megtanultunk, amilyen szerepet magunkévá teszünk, az a szerepet próbáljuk fenntartani mint egy status quo-t.

Elvárások

Csoda-e hogy a párkapcsolatba is elvárásokkal, saját nézőpontokkal megyünk bele? Lehet, hogy a kapcsolat elején a különbözőség, a más reagálás, más megoldás izgalmas; a mindennapi életben azonban már akadály.

  • létezz úgy, hogy nekem jó legyen!
  • gondold úgy, ahogy én!
  • akkor szeretsz, ha egyetértesz velem!
  • akkor érzem biztonságban magam, ha úgy csináljuk, ahogy én szoktam!

Ezek a leggyakoribb én-üzenetek a terápiák során.

Mi a megoldás? Sajnos nincs könnyű út, előbb ismerd meg önmagad! Tudd, mit miért akarsz, tudd, mit miért képviselsz! Egyáltalán a sajátod az adott érzés, gondolat? Vagy rutonból, szerepként működsz, mert ezt ismered?

Következő lépcsőfok: Ismerd meg a másikat! Értsd meg miért olyan, amilyen! Ismerd meg, mire van szüksége! Fogadd el, ha nem képes arra, amire Te, és ne hibaként tekints erre!

Végeredmény: A helyes kompromisszumok és a valódi megértés által a kapcsolat harmonikusabbá válik. ( olyan kapcsolat nincs, ahol sosincs konfliktus. Nem a nézeteltérés megszüntetése a lényeg, hanem a harmonikus együttműködés megteremtése, és a konfliktus helyes kezelése)

Erre dolgoztam ki a Kapcsolódási pontjaink Workshopot. Itt a megoldási és a következő lépcsőfok szakaszait találjátok. Lehetőségetek van önmagatokat megismerni a számokon keresztül, és ezt követően a párotok szükségleteit is megismerhetitek. Innen pedig megoldások születnek a harmonikus együttélésre. Akár egy-egy előadásra is jöhettek, akár az egész sorozatra.  🙂

Itt olvashattok erről bővebben:

ronikulcsa.hu/kapcsolodasi-pontjaink/

A kettes szám

5 jel hogy segítőnek születtél – a 2-es szám

Sokan vágyunk arra, hogy életünk esszenciáját, lényegét megtaláljuk. Keressük a hivatást, az ideális munkát. Keressük a közösségeket, ahol elfogadtathatjuk magunkat, és ahol értéket vihetünk be önmagunk képességeivel.

Tévhit, hogy mindenkinek egy adott úton kell járnia. Szerencsére különbözőek vagyunk mind az erősségeket illetve hibáinkat tekintve. Milyen jelek vannak, ha segítőnek, anyának, vagy támogatónak születtél? 5 jel, hogy segítőnek születtél.

1 – Rendkívül empatikus vagy

Ha a kettes szám szülöttje vagy, akkor minden mélyebben érint meg, mint más embert. Együttérzel az állatokkal, szenvedőkkel, és mindent elkövetsz, hogy enyhíts mások sorsán. Sokszor bele sem gondolsz, mit vállalsz, te csak teszed a dolgod rendületlenül. Nem tekinted különösebben fontosnak magad, pedig sok ember életére vagy hatással.

2 – Nagyon érzékeny vagy

Megérzed mások hangulatát és felveszed azt. Sokszor tudod, mire gondolnak a többiek, és megérzed a mélyben lévő valódi érzéseiket is. Sajnos így befolyásolhatóvá válhatsz, de valójában tele vagy érzéssel, és megértéssel. Szeretnéd, ha minden ember kölcsönösen szeretné egymást, törekszel a harmóniára, mert minden konfliktus kibillent önmagadból.

3- Nem vágysz a rivaldafénybe

Nem szeretnél látszani. Csendes elégedettséggel tölt el, hogy a háttérben játszhatsz szerepet. Segítségeddel nem kérkedsz, csak teszed a dolgod, ahogy jónak látod. Nincs benned szükségtelen versenyszellem. Azzal, hogy létezel, mások könnyebben tudnak előre jutni a saját céljaikhoz. Nem vársz hálát, itt is csendben teszed a dolgod, amely önmagában is elégedettséggel tölt el.

4- Sokszor támaszkodnak rád közeli és távoli emberek

Családtagok, barátok, ismerősök. Mivel segítőkész vagy, ha magadért nem is tudsz kiállni, mások érdekében mindent megteszel, és bár azt mondtuk, hogy önmagad miatt nem konfrontálódsz, mások érdekében ezt is megteszed. Mélyen szeretsz, akkor is, ha nem kapod vissza. Időnként kimerülhetsz, mert túl sokfelé orientálódsz. Támogatsz, segítesz és sokszor szükségtelenül felelősséget vállalsz mások anyagi, érzelmi életéért.

5- Nagyon jól megérteted magad a gyerekekkel és az állatokkal

Mivel a lényeged rokon velük, sosem felejted el, milyen volt gyereknek lenni. Támogatod őket, megérted a különleges egyediségüket, arra ösztönzöd a körülötted lévőket hogy legyenek önmaguk. Az állatok biztonságban érzik magukat veled, ösztönösen vonzódnak hozzád.

Mindez igaz rád, ha a születésnapod számaidban az 2-es jellemzőivel rendelkezel, vagy hangsúlyos a 2-es szám jelentése az életedben.

Megtanulnád a számmisztikát? Áprilisban indul az új kurzus!

2022 éves elemzés

2022 – a választás éve

A korábbi két év, – a 4-es 2020 és az 5-ös 2021  – sorsfordító erővel érkezett a mindennapjainkba. Eddig is éltünk már 4-es, -ös éveket, de most minden energia hatványozottan jelenik meg mindannyiunk életében. Köszönhető ez a sok kettesnek is, ami a számokban megmutatkozik, és amely ebben az évben fokozódik. A mostani évünk a 6-os éve lesz, de figyelembe vesszük a 2-es dominanciáját is. Erről lesz szó az alábbi írásban: 2022 a választás éve lesz.

2022 – a 6-os rezgés alatt

A 6-os a szeretők lapjával analóg. A szeretők pedig nem csak a kapcsolatokat, hanem a választásokat jelenti. A 6-os évben tehát minden életterületünkön valamiféle válaszút elé kerülünk. Mindenki számára más és más életterület lesz a hangsúlyosabb, a közös mindegyikben az, hogy el kell köteleződni valami felé. Nem lehet már megúszásra játszani. Minden, most felvállalt döntés az a későbbi évekre erős irányt mutat. A döntés által azzal kell szembesülnünk és folytatnunk.

A választás a társadalmi téren is igaz lesz, hiszen politikai választások is lesznek, amelyben szintén valami felé el kell köteleződni. Ez aztán szintén megadja a következő évek alaptónusát – hosszú évekre irányt ad, ami után nagyon nehéz változtatni.

2022- a dualitás megtestesítője

A sok kettes egyrészt érzékennyé tesz, másrészt megoszt. A megosztás már eddig is érzékelhető a világban, ez az energia sajnos fokozódik és még több ellentét merül majd fel. Ahogy láttuk, már a politikai színtér két táborra szakadt és ugyanez a helyzet az egészség terén is. A szembenállás épp így választásra kényszerít, mert egyre kevesebb ember tud a belső középpontjában lenni. Szerencsére a választás azt is magában hordozza, hogy a semlegességet, a nyugalmat, a belső középpontot választom. Ez tudatosságot és sok belső munkát igényel.

SZEMÉLYES hatások 2022 évének energiája segítségével

Szakmailag

Egyre több ember tud kapcsolódni ahhoz, hogy azt válassza, amit igazán szeretne. A belső vágy, a kettes által érkező érzékenység, intuíció sok ember számára hoz lehetőséget, vállalást arra nézve, hogy mit szeretne csinálni, milyen úton szeretne tovább létezni. Természetesen, lesz olyan is, aki nem él ezzel, vagy nincs lehetősége ebben lépni, azonban egy elfogadással, megértéssel ebben nyugalmat lehet lelni, és az is előfordulhat most, hogy egy-egy jobb lehetőség érkezik a belső vágy által. Ha nem is az igazi, de közelebb tud helyezkedni a belső képhez.

Magánélet

A választás itt is szót kér. Kapcsolatok erősödése, vagy épp megszakadása mindegyik a lehetőségek között van. Új kapcsolatok érkezése is benne van a pakliban. A fontos az viszont, hogy számomra bármelyik kapcsolatom emelő, támogató, segítő? Ha igen, akkor az a feladat, hogy ezeket az embereket magamhoz közel tartsam szívem minden melegével. Ha pedig már rég lejárt emberi viszonyokban létezünk, ahol nincs valódi szeretet és közösség, akkor azt elengedjük, és szeretettel az útjára bocsássuk. A választás itt a minőségről szól. Arról, hogy milyen közösséget hozok létre a következő években. Mert egymás melegére, támogatására lesz szükségünk. Kell az olyan társulás, ahol valódi szeretet és sorsközösség van. De valójában az év segít is az energiájával ezt megoldani. Elveszi, leválasztja azt, ami nem működik.

Anyagilag

kiszámíthatatlan év ez. Sok múlik azon, mennyire használjuk a vonzás törvényét, a tudatos gondolkodást és mennyire köteleződünk el magunk mellett. Ugyanakkor szerencsére jut azokra a dolgokra, amiket igazán szeretünk!

A 6-os év összegzése: 2022 a választás éve

Ez az év tehát tele lesz kapcsolódással lehetőségekkel, intenzív felismerésekkel. Nagyon jól tudunk haladni, ha arra koncentrálunk, hogy jót tegyünk, és a jót válasszuk az életünkbe. Mind a kapcsolatok, mind az önértékelés, mind a hivatás egyfajta válaszút elé kerül, és az a feladatunk, hogy itt jól válasszunk. A mérce úgyis a saját tudatosságunk lesz.

Ha fel szeretnél készülni 2022-re, ajánlom az évkezdő Workshopot

Ha pedig a számmisztika érdekel, akkor a képzések közül tudsz választani.

Boldog, sikeres 2022-es évet!

Az írás teljes egészében az én szellemi termékem, másolása csak forrásmegjelöléssel lehetséges. ( tekintettel a korábbi évekre, ahol egészében kimásolták és saját szellemi termékként tüntették fel holmi látók és egyéb javasasszonyok)

A mesterszámok megélései

Mesterszámoknak nevezi a számmisztika a duplikált erővonalakkal rendelkező számokat: 11, 22, 33 stb… Alapvetően én két mesterszámmal dolgozom az elemzések során. A 11 és 22-es számokat vizsgálom, mivel ezek léteznek születésnap számban, és itt tudják a legerőteljesebb hatásukat kifejteni. A mesterszámok megéléseiről írok pár gondolatot ebben az írásban.

MESTERSZÁMOK JELENTŐSÉGE

A mesterszámok szülöttei sosem átlagos emberek. Akik ezt a számot választják a sorsukban (ha fel is vállalják), akkor arra vállalkoznak, hogy új utakat keressenek a megszokott rutinok helyett.Ez lehet akár a mindennapi életre vonatkozó is, de nagyobb léptekű vállalkozás is. Változást akarnak hozni a világba, és ezt úgy teszik meg, hogy ők maguk sem éppen átlagos emberek. Keresik a kihívásokat: különböző önkifejezési módokat keresnek ahhoz, hogy a saját egyéniségüket megtalálják, és azzal hatással legyenek másokra. Nehezen kapcsolódnak a többi emberhez, mert mások érzik bennük a vibrálást, a „túl sok” energiát, és ők maguk pedig kevésbé tudnak kapcsolódni a számukra lassabb személyiségekhez, kevésbé intenzív emberekhez.

11-ES MESTERSZÁM

Ő az, aki a fejében él. Gondolatai lelkes, csapongó, jövőbe mutató irányt vesznek fel. Mindig valamilyen dolog megoldásán, vagy egy esemény létrehozásán jár a fejük.  Nehezen tudnak a jelenben maradni, mert főképp jövőorientált személyiséggel rendelkeznek. Túlagyal mindent – a körülötte levő emberek sokszor azt érzik: nem is figyel rájuk. Így a kapcsolataiban a konfliktusok gyakran előfordulnak. De 11-esre szükség van, mert ő az, aki nem fél attól, hogy csodabogárnak tartják, és attól sem, hogy eredeti gondolatait, újító gondolatait nem értik meg. Szeret különleges lenni.

22-ES MESTERSZÁM

A 22-es már makacsabb, nehezebb jellem, gondolatai végletesek, és erőteljesek. Szenvedélyesen és elszántan törekszik a céljai felé. Vele azért nehéz élni, mert mindig neki kell, hogy igaza legyen. Ő is a változás miatt érkezik, de nincs tudatában annyira annak, hogy az időnként végletes, mértékletességet nem ismerő viselkedésével, gondolkodásával indítja be a változásokat. Érzelmileg is kiegyensúlyozatlan, az életét sokszor kezdi teljesen újra, mert ha már nincs indok, ami benne hagyná egy helyzetben, akkor gondolkodás nélkül kilép. Azzal a képességével, hogy a nulláról is tud újrakezdeni, mások számára példakép lehet. A tapasztalás, a megélés fontos számára azért, hogy tudatosítsa: az életben nem az a legrosszabb, ha változik valami. Hanem az, ha semmi nem változik. Erőteljes egyéniségével néha sokkolja a környezetét.

A mesterszámok mindig szeretnek többek lenni, kicsit büszkék is arra titokban, hogy különböznek az átlagtól. Akkor élik meg jól ennek az energiának az erejét, ha tudatossággal felvállalják a feladatukat az életben. A mesterszámok megélése többletenergiát kíván, de fontos feladattal születnek: változásokat generálni, ami sosem könnyű, és mások nem is szívesen teszik meg.

Várlak, ha szeretnél még többet tudni a számmisztikáról!

A szerelmes ötös szám

Számok és szerelmek – a szerelmes ötös szám

Az új sorozatban a kedvenc témánkról ejtünk szót. A szerelem mindig is központi kérdés lesz az életünkben. Ha van azért, ha nincs azért. 🙂 Nézzük meg a születésnapunk alapján, amely a legerősebb karakterisztikai jellemzőnket mutatja , hogy hogy állunk a szerelemhez.

Az ötös szám és a szerelem

Az ötös a szenvedélyes életigenlő

Az ötösök szenvedélyes életigenlők. Szeretik az élményeket, a társukkal átélt kellemes órákat, a közös programokat. Szeretnek tanulni, új dolgokat megismerni. Az ötössel egy tanfolyamon is összejöhetsz . Okosak, jó a beszélőkéjük, és szívesen kapcsolódnak másokhoz. Könnyen szóba elegyednek különféle emberekkel. A szerelem fontos számukra. A tartalmasság éppúgy. Közösen szeretnek átélni mindent a párjukkal.

Szeretik a szép szavakat, a szenvedélyes udvarlást, a nagy gesztusokat. Fontos számukra a humor, az elfogadás és a kíváncsiság. Még ennél is fontosabb a szabadság igénye. Az ötös szám nem szereti a kötöttségeket, a kötelező dolgokat. Ő maga akar dönteni mindenről. A legjobb kapcsolatában is szabad akar maradni valamennyire. A szerelmes ötös szám mindene az izgalmas, valódi élet.

Ha szeretnéd levenni a lábáról, akkor dicsérd sokat, bőségesen, tegyél lehengerlő gesztusokat felé, szervezz programokat, izgalmas eseményeket.

Mi az, amit nem szeret?

Nem bírja a féltékenységet, a korlátozást, a felesleges negatív drámákat. Nem kedveli, ha nincs elismerve, ha nincsenek visszajelzések a kapcsolatban, önmagára nézve. Az unalmat, az egyhangúságot sem tolerálja hosszú távon. A szabadsága elvesztését, korlátozását pedig szakítással honorálja.

Ki illik hozzá?

A határozott egyes jó párja lehet, ha elviseli az egyes irányítását. Jól kijön a 3-assal és az 5-essel (azaz önmaga másik párjával), mert vidámak, lendületesek társaságkedvelők, egyeznek a az alap értékeik. A 4-es és a 7-es túl szigorú, merev, és nehezen megközelíthető számára. A 8-as születésnappal rendelkező pedig az izgalmas kapcsolódásban tud újat mutatni neki.

Ha többet szeretnél tudni a számokról, hogyan viselkedik a szerelmes ötös szám nőként illetve férfiként, várlak a képzésen! Jelentkezni az oldalon tudsz. Várlak szeretettel!

    2019 év energiája egyéni szintre lebontva, címszavakban

    Az egyéni éves energiát úgy számoljuk ki, hogy a legutóbbi születésnapodtól számítod: azaz, ha 2018-ban volt a születésnapod, akkor pl: 2018 08 12  vagy 2018 01 04  , és összeadod őket egyenként, míg egyetlen szám nem jön ki.

    Ez az egyjegyű szám adja meg a minőségét az évnek:
    1-es: Az akaraterő, az új kezdet éve, amelyben újabb karmikus kör kezdetét veszed magadra 9 évre. Fontos hogy indítasz, kezdj tervezéssel!
    2-es: a társulások, a másik ember, a segítség, az érzékenység éve, ebben az évben jó elkötelezni magunkat a másik személy felé, házasságok, partnerkapcsolatok szentesítéséhez jó év.
    3-as: a lendület, a kommunikáció, a növekedés és a megszületés éve, most kell gondozni és vigyázni azokat a terveket, amiket elindítottál.
    4-es: a határok, a kitartás, a kemény munka éve. Most kell dolgoznod azokon a magokon, amit az előző években elvetettél.
    5-ös: Az utazások, az ismeretszerzés, a tanulás, és a tanítás éve. Nem mellesleg pedig a középpont, a belső nyugalom megtalálását lehet kitűzni célul.
    6-os: a romantika, a párkapcsolat, a szerelem és a csábítás éve. Az élet élvezete ebben az évben nyilvánul meg a leginkább, feladatként is.
    7-es: a visszavonulás, az összegzés és a koncentráció éve. Most kell az erőd és tudásod egyetlen pontba sűríteni, és ebből tanulságokat levonni. A munka nem áll meg.
    8-as: az erő és a hatalom éve. Ugyanakkor kettős hatású: vagy felvisz, vagy le. Minden rajtad múlik. Most kell minden erődet megfeszítve küzdeni a vágyaidért.
    9-es: a lezárás, a megértés, és az összegzés éve. Ebben az évben kell visszatekintened és lezárnod azokat a folyamatokat, amiket nem viszel tovább. Vagy épp megtartani és fejleszteni azokat, amiket viszont magadénak tudsz.

     

    Még mindig számok- önismeret idézetekkel

    Hogy egy kicsit még árnyaljam a születésnap-számok során készült írásokat, minden születésnaphoz rendeltem egy idézetet, amely jellemző rá. Emlékeztetőül: a számokat addikcióval képezzük, azaz összeadjuk őket amennyiben szükséges ( 2+1 =3; 1+7 =8 stb.) (Most CSAK a születés napját nézzük! Sokszor egy-egy idézet jobban megragadja az ember személyiségét, mint egy hosszú írás. Szeretem a tömör, lényegre törő mondatokat, ezek segítenek minket, elvihetjük magunkkal, és ha erőt kell meríteni, velünk vannak.

    Íme az idézetek, ízlelgessétek:

    1-es: „A vezetés nem a címekről és a saját irodáról szól, hanem arról, hogy miként lehetsz hatással másokra.” Maxwell

    2-es: „Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.” Gandhi

    3-as: „Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” – Ford

    4-es: „A tehetség mögött köznapi szavak rejlenek: szorgalom, szeretet, szerencse, de mindenekelőtt a kitartás.” – Baldwin

    5-ös: „Az élet értelme, hogy higgy önmagadban, és próbáld elfogadni az élet által nyújtott tanításokat, bármi is legyen az. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az élet nem csupán egyfajta akadálypálya, amely a fejlődésünket kell, hogy szolgálja. Az élet egy ajándék, amelyet ízlelgetni, élvezni és teljes egészében megélni kell.” Smith

    6-os: „Élni csak szerelmes lélekkel lehet, különben kihűl a lelked, s rideg lesz körülötted a világ.” – Müller Péter

    7-es: „A karma egyik legfőbb tanítása: oldd meg most a problémáidat, máskülönben később újra szenvedni fogsz miattuk, amikor megint elcseszed ugyanazt a dolgot.” – Gilbert

    8-as: „Jobban szeretnék egy kis vízben nagy hal lenni, mint egy nagy vízben kicsi.” – Babos Gyula

    9-es: „Az irgalom sohasem hiba.” – Martin

    11-es: „Azt mondják, kockázat nélkül nincs nyereség. Talán többről is szól. Kockázat nélkül nincs kaland, felfedezés, beteljesülés.” –film idézet

    22-es: „Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és a változás ezzel jár. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár” – Csernus

    A számok mind rólunk mesélnek. Ha csak kicsit magunkra ismerünk, már sokat fejlődünk önismeretünkben.

    Számsorok összesítése egy blogbejegyzésben

    Összegzem nektek az eddig megjelent születésnap – számokat sorrendben.

    Így csináld!

    Hogyan számolunk? Az egyszerű számok könnyűek 1-9 ig. Az összetett számokat pedig minden esetben addikció útján képezzük: összeadódnak  vagyis például 21 az 2+1 =3 vagy 1+8 = 9 és így tovább . Kivételt képeznek a mesterszámok , amelyeket külön tárgyalok majd : 11, 22-es. Ennek alapján keressétek ki a születésetek napját! Jelenleg CSAK a születésnap számát nézzük! (nem az egész születési dátumot!)

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-az-egyes/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-kettes/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-harmas/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-negyes-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-az-otos-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-hatos-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-hetes-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-nyolcas-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-kilences-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-tizenegyes-szam/

    http://ronikulcsa.hu/szammisztika-sorozat-a-22-es-szam/

    Egyénre szabott, teljes körű elemzést szeretnél? Írj az info@ronikulcsa.hu címre és tájékoztatlak az árról, és a lehetőségekről.

     

    22-es szám

    Számmisztika-sorozat: a 22-es szám

    A számmisztika, azaz a numerológia két fontos adattal dolgozik: a születés dátumával és a név elemzésével az alfanumerikus számsor segítségével. Mi most csak a születési dátum napszáma szerinti besorolást nézzük végig.  Ez az egyéniség száma, ez mutatja meg, hogy viselkedsz, milyen a külvilág felé mutatott értékeid és belső motivációd. Most a 22-es számot kutatjuk ebből a szempontból.

    A 22-es szám jellemzői

    A 22 –es szám – MESTERSZÁM  , a mesterszámról tudni kell, hogy erősebb hatással és több feladattal bízza meg szülöttjét, így ezáltal több lehetőséggel is. Nehezebb megélni a felfokozott vibrálás miatt, a szülött választhatja az egyszerűbb megélést is, vagyis a négyes kiszámíthatóbb, nyugodtabb  energiáját.

    A 22-én született emberekre vonatkozik.

    Plútói szám, az örök változás és megújulás száma. Ő az, aki az életét folyamatosan újra és újra teremti. Ha a 22-es szám megélését választja, akkor lételeme a változatosság, és a felfedezés. Sosem tud megülni a babérjain, ha valamilyen célt elér, akkor a csúcsról, újra a nullára viszi magát, csak hogy felfedezze mennyi erő, energia és tudás van önmagában.

    Célja az élet maradéktalan megélése. Intenzív élményeket keres, és mint a 8-as, ő is szenvedélyesen végletes ember. A változásban rejlő erőt, és az abból következő szabadságot tanítania kéne. Tudja jól, hogy semmi sem veszik el, csak átalakul, így semmihez nem ragaszkodik, ha eljön az ideje az újrakezdésnek, akkor feltámad hamvaiból, és még magasabbra tör. A langyos állóvizet nem tudja elviselni. Számára minden fekete vagy fehér, nincs átmenet. Mindenképp kilógnak az átlagból s ezt élvezik is.

    Ha erőt, és bátorságot igénylő feladatot kell, elvégezi, akkor jó, ha egy 22-est hívunk. A legnagyobb erőfeszítéstől sem riad vissza, a bátorságért nem kell a szomszédba mennie. Minden olyan szakmában sikeres, ahol a transzformációt, az átalakulást segíti elő. Remek színészek, alkotók kerülnek ki a 22-es szám energiája jóvoltából.

    Az egyetlen gond, hogy a 22-es jó és sikeres megéléséhez nagyon magas fokú tudatosság, és tehetség kell. Ha nincs meg az egyénben ez, akkor tönkreteheti az állandó változás energiája.

    Címszavakban

    Pozitív megélés: alkotóerő, a változásban rejlő szabadság, önbizalom, bátorság, anyagi sikerek

    Negatív megélés: a hagyománytisztelet hiánya, egoizmus, nagyképűség, túlzásokra való hajlam.

    Egyénre szabott, teljes körű elemzést szeretnél? Írj az info@ronikulcsa.hu címre és tájékoztatlak az árról, és a lehetőségekről.

     

      Számmisztika-sorozat: a tizenegyes szám

      A számmisztika, azaz a numerológia két fontos adattal dolgozik: a születés dátumával és a név elemzésével az alfanumerikus számsor segítségével. Mi most csak a születési dátum napszáma szerinti besorolást nézzük végig.  Ez az egyéniség száma, ez mutatja meg, hogy viselkedsz, milyen a külvilág felé mutatott értékeid és belső motivációd.

      A 11 –es szám – MESTERSZÁM.  A mesterszámról tudni kell hogy erősebb hatásokkal rendelkezik és több feladattal bízza meg szülöttjét, így ezáltal több lehetőséggel is. Nehezebb megélni a felfokozott vibrálás miatt, a szülött választhatja az egyszerűbb megélést is, vagyis a kettes lágyabb, engedőbb energiáját.

      A 11-én, 29-én született emberekre vonatkozik.

      Uránuszi szám, (a Merkúr magasabb oktávjaként tekinthető) s mint ilyen felfokozott megélést tesz lehetővé. Felsőbbrendű intelligencia forrásaként funkcionál. A Merkúr, eleve a kommunikáció, az intelligencia jelölője, ezt a 11-essel egy magasabb szintre viszi. Újító, robbanó, lehengerlő energia. Képes víziókban, látomásokban gondolkodni, ezért mérföldekkel előbbre jár kortársainál. A 11-es szellemi vezetője a körülötte élőknek, nagyon okosak, gyors felfogóképességgel rendelkeznek.

      Eredetiség, függetlenség, szabadság.  Ezek a jelzők maradéktalanul kifejezik lényüket. A függetlenség számukra rendkívül erős motiváció. Minden esetben arra törekednek, hogy kifejezhessék gondolataikat, véleményüket a világról. A külvilág nehezen viseli, mert elég sommásan és meglehetősen makacs módon közlik a gondolataikat másokkal. Munkájukban nem tűrik a korlátozást, ezért hagyományos munkahelyen elég sok konfliktusuk van.

      Sokszor zsenialitásra hajlamosít ez a szám. Mivel az inspiráció, az AHA-élmény a sajátjuk, így váratlan ötleteikből, sugallataikból származnak a legnagyobb sikereik. Az egyetlen probléma hogy sokszor nem értik meg őket. Ezt nehezen viselik. Ha nincs megértés feléjük, feszültek és frusztráltak lesznek, és ezt a 11-esek jobban megérzik, mint a többi szám alatt lévő emberek.

      11-esként nehéz a változékonyságuk, a hirtelenségük miatt velük élni, lenni. A robbanékonyság kezelése, a türelem fejlesztése a tanulási feladataik közé tartozik.

      Pozitív megélés: zsenialitás, függetlenség, eredeti gondolatok

      Negatív megélés: robbanékonyság, türelmetlenség, felsőbbrendűség